AntroOtthon Magcsoport munkája 2023 elején

 


 A február 11-i nyílt napunk óta nem adtunk hírt magunkról, pedig az élet a Magcsoportban nem állt meg. A februártól májusig tartó időszakban egy nagyon komoly, a csoporton belüli  belső munka folyt, amellett, hogy Sitkén is szakemberek csapata dolgozott.

Egyrészt megtörtént a terület geodéziai, valamint az épületeken belül és kívül meglévő  elektromos hálózat felmérése, hála Angelus Béla, Kiss Attila és Tari Attila Regis szülők és munkatársuk felajánlásáért.

A következő lépés, aminek nekirugaszkodunk a rendezési terv módosítása lesz, hogy az ipari-mezőgazdasági terület  lakóterületté átminősíthető legyen.

Rögtön az épület  tervezésének első szakaszában felvetődött a kérdés: mi lesz a létesülő AntroOtthon jogi formája, mert az építészeti előírások mások egy idősotthonra, mint pl. egy nyugdíjas házra.  Bár korábban már foglalkoztunk a működtetés költségeivel, most ismét elővettük a táblázatainkat. A kiadási oldalt elég világosan látjuk, mert az ideáinkból erősen következik, mi mindent szeretnénk az életközösség tagjainak nyújtani.  A bevételi oldal feltérképezéséhez több idősotthon és nappali ellátási gondozási központ vezetőjével felvettük a kapcsolatot, hogy a leendő AntroOtthon működtetéséhez minél több információ álljon rendelkezésünkre. A csoporton belüli beszélgetések fókuszában egyre inkább megjelent a kérdés: Az állami normatívák fejében milyen kompromisszumokra vagyunk hajlandók? Hajlandók vagyunk- e egyáltalán kompromisszumokra? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása újra felvetette a célok pontosítását. A februári találkozó után, a szakértői körből csatlakozott hozzánk Gajewszky Zoltán. Az ő „külső szeme” sokat segített, hogy rálássunk az elakadásunkra, és továbblendítsen minket szervezetfejlesztői tapasztalataival. 

A pünkösdi hétvégén pedig felkerekedtünk, hogy meglátogassuk Romániában azt az antropozófiai alapokon működő terápiás központot, ami állami támogatás nélkül működik immár 30 éve, és a gyógyászati rész mellett két épületben idősotthont is működtet.

A látogatás után egész világosan kibontakozott, hogy három út áll előttünk:

-          Állami  normatíva nélkül, csak a közösségben élők anyagi erőforrásaira támaszkodva, az antropozófia szellemiségével és gyógyászatának gyakorlatával áthatva működtetni az életközösséget,

-          Lakásszövetkezetként, mint egy nagy családot, a szabad lakhatási lehetőséget biztosítva, az alapítók által létrehozott alapító okiratban foglaltaknak megfelelően működtetni az életközösséget, a belső források mellett,  a megigényelhető  idős klub és házi segítségnyújtás normatíváját igénybe véve,

-          Idősotthonként az állami normatíva igénybevételével és az állami előírások betartásával , - így működik minden Waldorf iskola – mégis antropozófiai alapokon működni.

  

A júniusi találkozókon már ezen dolgoztunk, dolgozunk tovább.

 

Eközben pedig elhatároztuk, hogy ez a nyár nem múlhat el anélkül, hogy Sitkén, a saját erőinkkel – bevonva netán a szélesebb támogatói kört – a fizikai világban is megmozdítsunk  valamit. Augusztus 3-4-5-6-án a helyszínen “építőtábort” szervezünk, ami – előreláthatólag  az áttervezendő épület és környéke kiürítését, tisztogatását , átépítésre alkalmas  rendbetételét jelentené. A terület persze óriási, a szorgos kezek számától  függ, hogy mire is jutunk a fenti időszakban. Mindenesetre előzetes jelentkezésedet ebben a táblázatban jelezd kérlek. 

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1l2VKqfMXCcvKmpbRv4mdp7Ko7eYWejLuYHZm75H7gII/edit?usp=sharing

A további tudnivalókat az augusztusi napokról már csak a táblázatban feliratkozóknak küldjük. 

Reményeink szerint a közös munka közben lehetőségünk lesz ismerkedni és megtalálni azokat az embereket, akikkel ősztől szorosabbra fonhatjuk közös céljaink elérése érdekében a szálakat.

Az AntroOtthon Magcsoportja

Megjegyzések