Nyílt nap 2023. 02. 11.


A 2022. december 17-én a MAT által szervezett ünnepségen mutatkozott be először a nagyvilág előtt az AntroOtthon kezdeményezésünk.  Az ezt követő második alkalommal, 

2023. február 11-én, szombaton  36-an jöttek  el hozzánk, hogy egy délelőttöt az AntroOtthon Kezdeményező Körével töltsenek, tájékozódjanak, kérdéseket fogalmazzanak meg. . 


Az egybegyűlteket Gyarmati Judit köszöntötte, Tóth Klára pedig megénekeltette őket.


Hogyan születik egy idea? Ennek  pillanatába és körülményeibe avatott be minket  Judit. A 12 kezdeményező ember, aki az AntroOtthon ideájával összekapcsolódott a szellemi világban először csak egy meditációban létezett, majd egy fél éven belül - persze ezért tenni is kellett - már valóban 12 olyan ember ülte körül hétről -hétre a kerek asztalt, akik magukban hordozták az ideát: antropozófus idősotthon létrehozása Magyarországon. 

Volt akik ismerték már korábban egymást, volt akik akkor találkoztak először, de a közös beszélgetések, az idea közös letapogatása egyre közelebb hozott minket egymáshoz. A küldetésünk megfogalmazása, az együttműködésünk alapelveinek rögzítése, a célok kibontása türelmet, nyitottságot igényelt mindenkitől. Elmondható, hogy 8 hónapnyi közös munkával a hátunk mögött, a hely megtalálásakor már igazi kis közösség kelt útra, akiket bár kissé ráncigáltak az ellenerők, de végül újabb 4 hónap elteltével egymás iránti tisztelettel és szeretettel tudtuk kimondani, hogy Sitke az a hely, ahol az AntroOtthon fizikai megvalósulásáért továbbra is együtt fogunk dolgozni.


Nagy Gábor mesélt a Magcsoport által kiválasztott hely szelleméről. 

Sitke Vas megyében található, Celldömölktől 10 és Csöngétől 20 km-re. Hogy ez miért fontos? Mert Budapesten kívül ezen a két településen működött antropozófus csoport a múlt század első évtizedeiben. Talán nem véletlen, hogy itt szeretne az AntroOtthon is testet ölteni. 

 A sitkei helyszín hasznosítása egy támogatónk nagylelkű felajánlása következtében válik lehetővé. A több telekből álló ingatlanegyüttes összesen  3,5 ha területet ölel fel, melyen egy 1909-ben épült uradalmi majorság található. A nagy alapterületű, mezőgazdasági célra hasznosított épületekkel lazán beépített telkek a rendszerváltás óta kihasználatlanok. Többezer négyzetméternyi alapterületen a száz évvel ezelőtti építéstechnika kimagasló színvonalával találkozhatunk.  Robosztus kő és égetett tégla falak tartják a kiváló minőségű faanyagok felhasználásával, mesteri ácsmunkával épített tetőszerkezeteket, melyek máig megőrizték  jó műszaki állagukat. 


Vörös Gyöngyi megpróbálta néhány mondatban összefoglalni azt a gyógyító minőséget, ahogyan a közösség életében megvalósul majd az ápolás, a gondozás, az egymással törődés, a lelki- szellemi kísérés a mindennapokban,  az élet végén és azon túl is. Az ápolási  és terápiás munka Rudolf Steiner és Ita Wegman által kidolgozott módszertan alapján épül fel. Az ott élők  a napi tevékenységébe beágyazottan vehetnek részt és élhetik át az euritmia, és a művészeti terápiák közül pl. a festés, vagy az agyaggal végzett munka gyógyító hatását. Szükség szerint, egyénileg, orvosi javaslatra részesülhetnek külső beavatkozásokban, vagy más terápiás eljárásokban. Rekreációs, szanatórium jelleggel, azok, akik nem a közösségben élnek, rövidebb időszakra igénybe vehetnek orvosi konzultáción alapuló terápiás lehetőségeket. 


Kothencz Péter összefoglalta, jelenleg ma Magyarországon milyen lehetőségek közül  választhat az otthonát elhagyni kényszerülő, ápolásra szoruló idős ember.  

A korábbi tendenciák miatt - miszerint a család fiatalabb tagjaira számíthatnak az idősebbek - kialakult egy olyan berögződés, hogy idősek otthonába nem jó menni, nem jó lenni, aki oda kerül, annak nem lehet jó. Ezt a hiedelmet is át kell formálni az idősebbek lelkében, mert sok esetben a legjobb egy segítségre szorulónak, ha olyan helyen él, ahol folyamatosan figyelnek rá. Van aki ezt belátja és időben gondol erre. A legtöbb embernek nem könnyű a korábbi életét és életterét feladni és egy új helyre cserélni azt. És természetesen a legtöbben már csak akkor lépik meg ezt, amikor már nincs más megoldás.

Az elmúlt évtizedekben - a fentiek miatt- leginkább csak önkormányzati szükségmegoldások alakultak, vagy egyéb szociális támogató szolgálatok hoztak létre idősek otthonát. A nagy igény és a megjelenő fizetőképes kereslet miatt egyre több út nyílik meg az idősebb korosztály számára. Ma alapvetően 3 kategóriába sorolhatóak a lehetőségek. Nyugdíjas ház, ahová a teljesen önállóakat várják, nyugdíjas otthon, ahová az önálló életvitelre képesek kerülhetnek, akiknél néha előfordul, hogy segítségre szorulnak, illetve idősek otthona a folyamatos ápolást igénylők számára. A fenti kategóriákba jellemzően élethosszig tartó beköltözéssel lehet bekerülni. Az egyszeri magasabb befizetésen kívül havi díj fizetés is szükséges, ami maximum a nyugdíj 80%-a lehet. Ezt olyan módon szokták kikerülni, hogy jellemzően egy rokonnal szerződnek fix összegre, mely az infláció mértékével emelkedik. Talán a két véglet közül a legolcsóbb megoldás egy önkormányzati otthon 4 ágyas szobája,  amelyet találni már havi 150.000 Ft-ért is, míg  luxusban határ a csillagos ég. 111.000.000 Ft befizetés mellett akár 135 négyzetméteres új otthona is lehet az ápolásra szoruló idős embernek.  


Az AntroOtthon életközösség szeretne lenni, nem egy profitorientált vállalkozás. Folyamatosan keressük a - valószínűleg még nem létező - új  formát, ahol a pénzért megvett szolgáltatás helyett, a tudatos egymás felé fordulás játszik központi szerepet. 


A szünetben a pogácsa , kávé és tea mellett lehetőség volt beszélgetni, ismerkedni, majd négy csoportban folytatódott a munka. A jó hangulatú  kiscsoporos beszélgetésekben a résztvevők és szervezők megosztották személyes  kapcsolódásukat az AntroOtthon kezdeményezéshez. Volt aki potenciális beköltözőként érkezett, más tenni szeretne az AntroOtthonért, és volt, aki még csak távolabbról figyeli, mi készülődik itt.  


Sokan rákérdeztek, hogyan is működünk? 

Jelenleg a Magcsoport, a kezdeményezők köre 13 fő,akik  kéthetente péntekenként ülnek össze 4 órában. A döntések itt születnek. Ez a csoport nem zárt, de csak olyan embereket várunk,akik készek megismerni és elfogadni a mögöttünk álló másfél éves munka eredményeit ,akiknek van idejük és energiájukat kétheti rendszerességgel  találkozni, velünk dolgozni, valamelyik munkacsoportba beszállni. 

A Magcsoportot körülveszi a támogató szakértők köre, akik a munkacsoportok valamelyikéhez tudnak bekapcsolódni. A munkacsoportokban zajlik a konkrét szakmai előkészítő munka, időről-időre megszervezett összejövetelek keretében, illetve az itt lévők - a kétheti találkozók között a munkacsoport által meghatározott egy-egy részfeladatot  végzik.  Amennyiben valamelyik csoport munkájához szeretnél hozzátenni, a kapcsolattartók várják a jelentkezésedet. 

 A legszélesebb kör a szellemi támogatók köre, akik távolról figyelik, támogatják  kezdeményezésünket, figyelemmel kísérik a munkánkat és ha az életük úgy hozza, közvetlenebbül kapcsolódnak majd a jövőben hozzánk.   


Munkacsoportok:

1. Építészeti csoport; összefogó: Nagy Gábor     nagy.gabor@prwk.hu

2. Szervezeti-jogi csoport; összefogó: Éliás Dávid   szj.antrotthon@gmail.com 

3. Gazdasági csoport;összefogó: Jörg Rudolf  jorg.rudolf@prwk.hu

4. Kommunikációs csoport; összefogó: Gyarmati Judit  gyarmati.judit@prwk.hu

5. Terápiás-ápolási csoport; összefogó: Vörös Gyöngyi vgyongyi61@gmail.com

6. Kert és táj csoport; összefogó: Nagy Gábor nagy.gabor@prwk.hu



A másik kérdés, ami sokakat érdekelt, hol tartunk jelenleg  a folyamatban?


Több helyszín közül, kiválasztottuk a Sitkén található 3 és fél hektáros területet, melynek egyik nagy előnye, hogy hosszútávon itt lehetőségünk lesz a növekedésre. 

Első lépésként ugyanis  egy 30+5 fős egységet szeretnénk megvalósítani. A 30 beköltőzőből- terveink szerint- 18 “önjáró” és 12 már ápolásra szoruló lesz, és rajtuk kívül 5 fő ideiglenes befogadására  - terápia, rekreáció -  alkalmas egységet hozunk létre. Kevesebb férőhellyel rendelkező egység nem gazdaságos, több férőhely esetén a közösség formálásában ütköznénk nehézségekbe.

A Magcsoport ennek az egységnek születését kíséri, más intézmények,  pl. óvoda alapítását nem kezdeményezi, azonban majdani működése során társszervezetekkel keresi a kapcsolatot, ami akár egy Waldorf óvoda is lehet.  Cél, hogy az AntroOtthon fogadhasson fiatalokat, akik értelmes tevékenységet találhatnak  mind a biodinamikus gazdaságban, mind az idősekhez kötődő munkákban. 

Az épület átalakításának tervezése megkezdődött. Emődi-Kiss Tamás építész és az építészeti csoport közös munkájaként. 

A közeljövőben szükségünk lesz  tűzvédelmi tervezőre, elektromos tervezőre, talajmechanikusra, költségvetési kiíró. Várjuk ezeket a szakembereket!


Az antrotthon@gmail.com címünkön bárki felveheti velünk a kapcsolatot. 

A https://antrotthon.blogspot.com honlapunkon pedig folyamatosan követheti a munkánkat. 

Megjegyzések